Bátori Zsuzsanna

: 06-30/ 33-33-701
Koltai Zsuzsa

: 06-20/ 461-06-70
Németh Diána

: 06-30/ 92-47-616
Bátori Zsuzsanna
Az Alexander-technikával 2000. óta foglalkozom.
2005-ben felvettek az Alexander Technique International tanárai sorába.
Tanárként szeretnék segíteni mindazoknak, akik elégedetlenek magukkal, akiknek fizikai fájdalmaik vannak túlzott feszültségük miatt. Várom mindazokat, akiknek fontos, hogy jóban legyenek önmagukkal és megérezzék a kiegyensúlyozottság, a testi-lelki harmónia meglétéből fakadó örömet.
Az Alexander-technika elsajátítása hozzá fogja segíteni őket ahhoz, hogy kevesebb energiával hatékonyabban végezhessék mindennapi tevékenységüket és nagyobb eredményeket érjenek el munkájukban.
Koltai Zsuzsa
1997 óta foglalkozom az Alexander-technikával és 2002-től dolgoztam tanárként. 2004-ben lettem az Alexander Technique International tanári tagja.
Szeretnék kedvet ébreszteni e módszer elsajátításához olyan emberekben is, akik eddig elzárkóztak önmaguk használatának megismerésétől és tudatos irányításától, annak ellenére, hogy ez életminőségükben pozitív irányú változásokhoz vezethetne. Ez történhet mindazokkal, akik belevágnak ebbe a nagy kalandba. Tudniuk kell azonban, hogy ezen az úton elsősorban önmagunkkal kerülünk folyamatos konfliktusba, miközben korábbi életfelfogásunk megerősödik, vagy – és ez sem kizárt – gyökeresen megváltozhat, és amit eddig jónak gondoltunk vagy éreztünk, arról kiderül, hogy árt nekünk.
Kezdetben lehetetlennek tartjuk berögzült szokásaink megváltoztatását, ám ha egyszer megérezzük ennek jótékony hatását, már vágyni fogunk arra, hogy megértsük e technika működését és mi is képesek legyünk önálló alkalmazására. Ekkor kezdődhet az igazi tanulás.
Tanárként szeretném megismertetni az emberekkel, hogy az Alexander-módszer elsajátítása már alapfokon is előnyös változásokat hozhat az életükben azáltal, hogy megtanulják önmagukat funkcionálisan helyesen használni. Könnyebbé válik a mozgásuk, testük görcsössége oldódik, ennek következtében gondolataik is szabadabbá válhatnak. Ez jó hatással lehet egyéni és társas kapcsolataikra, egész életüket pozitív irányba befolyásolhatja. Természetesen ez folyamatos belső munkát, a tudatosság felfedezését és elfogadását igényli attól, aki erre hajlandó, de az eredmény életre szóló! A befektetett idő és energia bőségesen megtérül. Gondoljunk az öntudatlan izomfeszültségre, mellyel fokozatosan terheljük önmagunkat. Ez egy idő után kihat az élet minőségére, mert csökkenti erőnket és gyorsítja a test elhasználódását, vagyis az öregedést.
Ezek tudatában tartom egyre fontosabbnak a módszer ismertetését, terjesztését és népszerűsítését.
Németh Diána
Azt szeretem leginkább az Alexander-módszerben, hogy mindenkinek annyit ad, amennyit elvesz belőle. Van, akinek egy masszázsnyi jó érzést nyújt, van, aki megtanul könnyebben mozogni, azoknak, akik az életük filozófiájává teszik, ez a mód az élet művészete; s mindezt a saját legkézzelfoghatóbb valóságunkon, a testünkön keresztül tanuljuk.
1995-ben találkoztam először az Alexander-módszerrel Magyari Beck Anna stúdiójában. Éveket kellett várnom, míg végre lehetőségem nyílt megtanulni a módszer továbbadásának fortélyait. 2005-ben lettem elismert tanári tagja az ATI-nak, az egyik nemzetközi Alexander-tanári szervezetnek. Gyógypedagógusként tudom, csak az lehet segítő, aki „úgy fogja a kezem, hogy én is akarom, olyan szavakat használ, hogy megértem, és úgy beszél az égig érő fa csúcsáról, hogy elhiszem, én is feljuthatok oda”. /az idézet Mesterházi Zsuzsa tanárnőtől való/